Márciusban ültem be először egy diákszínjátszó előadásra, ahol a lányom is szerepelt. Harmadik sor, széli hely, mert onnan gyorsan ki lehet menni, ha valami baj van. Nem lett baj.
Nyolcvan percig ment a darab, tizenhét szereplővel, saját díszlettel, amit ők maguk festettek le két hétvége alatt. A lányomnak négy mondata volt az egészben, ebből kettőt kiabálva kellett elmondania. Én meg ott ültem, és azon gondolkodtam, hogy fél évvel korábban még arra sem lehetett rávenni, hogy egy osztálykiránduláson felolvasson valamit.
A próbákra minden kedden és csütörtökön ment. Néha fél nyolckor ért haza, fáradtan, jókedvűen, tele történettel arról, hogy ki mit rontott el. Egyszer sem kellett noszogatni.
A darabot egy művelődési ház próbatermében rakták össze, ahol nyolc éve fut ez a kör. A vezetőjük annyit kért a szülőktől, hogy ne szóljunk bele, és ne kérdezzük ki őket a szövegből. Én ezt eleinte nehezen viseltem, aztán megértettem, miért volt igaza.
Az előadás után a folyosón azon kaptam magam, hogy összehasonlítom ezt azzal, ami a bizonyítványában áll.
A színjátszókörbe fél év alatt beletanult valamibe, amivel az iskolában hét éve nem jutott dűlőre.
Ott volt a nyelvtanulás. Nyolcadikos volt, heti három angolórája, elfogadható jegyei, és semmilyen kedve. Otthon soha nem hozta szóba, a füzete rendes volt, megszólalni viszont nem tudott, ha megkérdeztem valamit angolul.
Hétvégén leültem, és beírtam a keresőbe, hogy intenzív angol nyelvtanfolyam budapest. Nem tudtam pontosan, mit várok. Talán egy listát nyelviskolákról, csoportokkal és szeptemberi kezdéssel.
Nagyjából ezt is kaptam. Az első oldalon szinte mindenhol ugyanaz állt: kezdési időpont, heti óraszám, szintekre osztott csoportok, és egy űrlap, ahová a nevemet kellett beírni. Egyik helyen sem tudtam meg, meddig tart, amíg a lányom eljut oda, ahová szeretne.
A Hollywood Nyelvstúdió oldala azért maradt meg, mert ott nem csoportokról volt szó. Az egész módszerük abból indul ki, hogy nincs két olyan tanuló, akinek megegyezne a szintje, a tempója és a célja, ezért nem is erőltetik őket egy csoportba. Magántanári csapattal dolgoznak, és a program mindenkinél a maga szintjéről indul.
A másik dolog, ami a mi hetünk miatt számított, az időbeosztás. Nyitvatartási időn belül bármikor be lehet menni tanulni, bejelentkezés nélkül. Délelőtt, délután, este vagy szombaton. Egy olyan gyereknél, akinek keddje és csütörtökje próbákkal megy el, ez nem apróság, hanem az egyetlen esély arra, hogy egyáltalán elkezdje.
Budapesten több helyszínük is van. Van stúdiójuk a Corvin-negyedben, a Móricz Zsigmond körtérnél, a Déli pályaudvar közelében, a Keletinél és a Nyugatinál is. Mi a Keletihez esünk közel, oda jár azóta, és a stúdió vezetőjét, Endrédi Fannyt már az első alkalommal megismertük.
Fontos, hogy az intenzív angol nyelvtanfolyam budapest keresés náluk nem egy fővárosi különkiadást takar. Ugyanaz a módszer és ugyanaz a tananyag megy vidéken és online is, csak a helyszín más. Ezt nekem el kellett magyarázni, mert azt hittem, hogy külön budapesti tanfolyamra fizetek be.
Az első lépés náluk egy próbaóra, amiért nem kell fizetni. Ott felmérik, honnan indul a gyerek, átbeszélik, mi a célja, és a végén kap egy programot. Nálunk ez egy szombat délelőtt volt, és a lányom a kocsiban azzal jött ki, hogy „ez nem olyan volt, mint az iskolában”.
Rákérdeztem, mi volt más. Azt mondta, hogy senki nem szólította fel, mégis végig beszélnie kellett, és hogy nem érezte, hogy nézik, amikor hibázik. Nekem ennyi elég volt.
Azóta három hónap telt el. Nem beszél még folyékonyan, de a múlt heti próbán a rendezőtanárnak angolul mondott vissza valamit, amikor az viccből angolul szólt hozzá. A tanár utána megkeresett a folyosón, hogy mi történt vele.
A jövő évi darabot állítólag kétnyelvűre tervezik. A lányom már jelentkezett rá, és ezúttal nem négy mondatot kért. A Hollywood Nyelvstúdióban a következő modulja januárban zárul, és most először nem én számolom a heteket, hanem ő.