Rend a lelke mindennek

Ha megkérdezik tőlem, hogy mivel töltöm a szabadidőmet, akkor általában azt szoktam válaszolni, hogy olvasással. Mert ez így is van. Ez az, ami a legjobban kikapcsol és segít, hogy elengedjem a mindennapi problémákat. Rengeteget olvasok, szeretek művelődni és nagyon nyitott vagyok más népek, országok kultúrájára. Egyszóval minden érdekel, de azért persze vannak kedvenc témák.

Hétvégén sokszor nem csinálok semmit ,csak olvasok. Ehhez persze mindent kikapcsolok, elengedek és csak egy dologra koncentrálok. Ilyenkor nem számít a házimunka vagy a főzés. Úgy vagyok vele, hogy az úgyis megvár, nem szalad el.

Egy ideje a könyveket használtan vagyis másodkézből szoktam venni. Ma már rengeteg olyan fórum és hirdetőfelület van, ahol mások sokkal olcsóbban eladják a már megunt vagy csupán egyszer elolvasott könyveiket. Szerintem ez egy nagyon jó kezdeményezés, abszolút támogatom.

Az utóbbi időben annyira megszaporodtak a könyveim, hogy egyszerűen egy új könyvespolc után kellet néznem. Így találtam rá a https://www.expresszbolt.com oldalon az S alakú, fehér színű, 5 szintes könyvespolcra. Korábban is ismertem ezt az oldalt, mert rendeltem már innen mindenfélét és nagyon meg voltam vele elégedve. A termékkínálatuk folyamatosan megújul és frissül, így bőven van miből válogatni. Szerviz garanciát is vállalnak, ami azt jeleni, hogy a saját szervizükben tudják kezelni és javítani az esetlegesen felmerülő problémákat. Mondjuk nekem eddig még semmilyen problémám nem volt a megrendelt termékekkel. Ha pedig bármilyen problémánk lenne, akkor az ügyfélszolgálatukon nagyon készségesen állnak a rendelkezésünkre, amit a honlapon megadott telefonszámon érhetünk el.

Ezért gondoltam, hogy megint körbenézek ezen az oldalon. Szerettem volna valami ötletes, jól kinéző polcot, ami tökéletesen passzol a szobámba. Azt hiszem, hogy ezt maximálisan megtaláltam az S alakul polcrendszerben.

De miért is S alakú? Az S alak a polcrendszer formájára utal vagyis olyan, mint az S betű vagy én inkább úgy mondanom, hogy olyan, mint a kígyó. Mert számomra egy kígyóra hasonlít, ami éppen lefelé vagy felfelé mászik. Persze kinek mi jut róla eszébe, de lényeg, hogy nekem nagyon tetszik ez a fajta kialakítás. 5 szintes, ami azt jelenti, hogy rengeteg könyv elfér benne, bőven van hely hova pakolni. Az is nagyon jó benne, hogy kreatívak lehetünk, igazából a saját ízlésünkön múlik, hogy milyen sorrendben, milyen rendszerben rakjuk a könyveket a polcra.

Nagyon praktikus és ugyanakkor kiváló dekorelem is. Az én lakásomba azért is passzol, mert már így is van rengeteg fehér bútorom, illetve kiegészítőm és ehhez nagyon jól megy, egyáltalán nem üt el tőle. Eddig minden barátom vagy ismerősöm csak dicsérte, mindenkinek tetszett, sőt volt, aki le is fényképezte, hogy neki is ilyen kell.

https://www.expresszbolt.com

Ha már a rendszerezésnél tartunk, akkor ez mellé még vásároltam ugyanúgy a https://www.expresszbolt.com oldalról egy 4 darabból álló fehérnemű rendszerezőt is. Szerintem nem kell senkinek sem különösen magyaráznom, hogy miért is olyan jó egy rendszerező, aminek a segítségével mindig megtaláljuk az alsóneműt, zoknit, harisnyát, sálat, melltartót vagy bármi ilyen apró ruhadarabot. Nekem eddig teljes káosz volt a szekrényem, de amióta használom ezt a rendszerezőt minden a legnagyobb rendben van, szó szerint.

A rendszerező 4 különálló részből áll, amelyekben egyenként 6 és 24 közötti rekeszt találunk, így biztos vagyok benne, hogy ezekben minden elfér. Bézs színű, anyaga poliészter és csupán 3490 Ft-ba kerül.

Nagyon meg vagyok elégedve mind a két termékkel, igazán megérte.