Idén télen az egyik vállalhatatlanul hosszú és unalmas estén kezembe került a szüleim családi fotóalbuma. Izgalmas volt visszanézni, hogy hogyan éltünk és haltunk a 80-as, 90-es években. Több olyan témát is találtam, amely az albumban rendszeresen visszaköszönt: születésnap, ballagás, rokonok, és persze a karácsonyok.
A kultúrának sok logikai szintje van. A legmagasabb szintjén azok a területek helyezkednek el, amelyek az egész emberi civilizációnak vagy annak egy meghatározó részének a szellemi értékeinek és eredményeinek az összessége. Például az ennek a blognak a nyitó cikkében említett egyiptomi örökség. És létezik persze a kultúra értelmezésének a másik véglete, egy kis közösség, egy család életének szellemi lenyomata. Én ezt mikrokultúrának hívom, az egyén életében legalább olyan fontossággal bír, mint a makrokultúra.
A mi mikrokultúránkban fantasztikusan rossz karácsonyi fotók születtek. Természetesen ettől függetlenül ezeknek a képeknek az értéke számomra felbecsülhetetlen. De mégis. Élénken emlékszem, hogy az egyik sorozatot a szomszéd Gyuri bácsi készítette. Akkoriban még nem volt minden sublót mélyén egy digitális fényképezőgép. Sőt, digitális fényképezőgép egyáltalán nem volt. A családunknak pedig semmilyen fényképezőgépe nem volt. Ezért kellett Gyuri bácsi, akit a húgommal szívből utáltunk, mert a lépcsőházban mindig ránk szólt, ha a 3. emeletről a földszintre dobáltuk le a tornacipőnket. Nem is értem…
Na szóval a családi albumban hihetetlen béna karácsonyi fotók voltak. Természetesen továbbgondoltam a dolgot, mert ehhez nagyon értek. Mármint a továbbgondoláshoz. Vajon a fiam mit fog mondani, amikor majd 30 év múlva kezébe kerül a mostani közös albumunk? Sajnos a helyzet rosszabb lesz, mint az esetemben volt. Mert Ő már nem Gyuri bácsit fogja szidni, hanem a saját apját. Aki csapnivaló fotós módjára örökítette meg a feledhetetlen pillanatot, amikor 5 évesen megkapta a LEGO Star Wars Imperial Star Destroyer csillagromboló 75055 készletet. Iszonyat, milyen fotókat csinálok karácsonykor. Homályos foltok, katasztrofális arányok, csukott szemek és tátott szájak tömkelege a képeimen. Eldöntöttem: a következő karácsony más lesz.
Tudatosan elkezdtem készülni a 2022. év karácsonyi családi fotózásra. Egy olyan fotóst kerestem, aki képes visszaadni az esemény hangulatát. Sőt, profizmusával képes még hozzá is tenni ahhoz. És megtaláltam ezt a fotóst, Szoboszlai Krisztinek hívják. A munkahelyemen a főnököm ajánlotta a figyelmembe, ugyanis Kriszti készítette a céges weboldalra a kollégák üzleti hangulatú portré fotóit. És ezek valóban nagyon jól sikerültek: egyszerre voltak egyediek és egységesek. Pedig igazi informatikusok vagyunk, rólunk valódi művészet vállalható fotót csinálni.
Szóval felvettem Krisztivel a kapcsolatos karácsonyi családi fotózás témában. Nagyon segítőkész volt. Megbeszéltük, hogy előzetesen leülünk együtt egy (két) kávé mellé és átbeszéljük a részleteket: hányan leszünk, mi lesz a helyszín, melyek a családi specialitások és mi a fontos számomra.
A megbeszélés során közösen úgy döntöttünk, hogy műtermi lesz a fotózás. Azonnal javasolt 2-3 profi műtermet, az egyikben időpontot is foglaltunk rögtön telefonon. Tulajdonképpen mindent rá bíztam, semmilyen prekoncepcióm nem volt. Egyetlen dolgot kértem: amennyiben a fiam 30 év múlva előveszi majd ezeket a képeket egy családi vacsorán, akkor ne kelljen pironkodnia sem a szereplők (pl. a kopaszodó apja), sem a képek minősége miatt. Kriszti megnyugtatott, hogy egyáltalán nem kopaszodom és különben is: a fiam büszkén adja majd körbe a fotókat a vacsora szereplői között.
Előre megbeszéltük, hogy milyen stílusú ruhában érkezik a család, milyen lesz a hölgyek sminkje és milyen kellékek, tárgyak állnak majd a rendelkezésünkre. És eljött a nagy nap, megérkezett a családunk: apám, apósom, anyósom, a sógorok és a gyerekek. 12-en voltunk, mindannyian teljes harci díszben, akarom mondani ünneplős eleganciában. És mindenki nagyon izgatott volt. Egyetlen nyugodt személy volt közöttünk: Kriszti, a fotós. Kedves határozottsággal instruálta az egész csapatot. Apósommal és a gyerekekkel is azonnal megtalálta a közös hangot. És kattogott a masina, készültek a fotók.
Aztán pár nappal később megkaptuk a végeredményt is. Mindenki ragyogott a képeken. Maradéktalanul elégedett voltam a fotókkal. Természetesen főhelyre kerültek a családi albumban. És rendkívül hálás voltam Szoboszlai Krisztinek.