Életem során sok különböző kultúrájú emberrel találkoztam, mert a szüleim minden nyáron magukkal vittek különböző országokba nyaralni, és ott mindig nagyon érdekes dolgokat meséltek. Az apám történelem tanár, az anyám fesztiválszervező, úgyhogy egy-egy ország és a benne élő népcsoportok történelméről, kulturális szokásaikról is meséltek, csak úgy, mint az ott élt és alkotott festőkről, zenészekről. Ha éppen a nyaralásunk ideje alatt volt valamilyen kulturális vagy zenei fesztivál, vagy egy érdekes koncert vagy kiállítás, akkor azt is meglátogattuk, azon felül, hogy az idő nagy részét múzeumokban, kiállításokon töltöttük. De ez engem sosem zavart, hozzászoktam, mert egyrészt a szüleim tényleg nagyon érdekesen tudtak mesélni, másrészt mindig volt kikapcsolódás a kulturális programok közt, finomakat ettünk, sokszor kaptam játékot, ajándékot.
Nem meglepő, hogy felnőtt koromra is megmaradt ez az érdeklődés, és antropológus szakra jelentkeztem az egyetemen. Kíváncsi voltam a különböző népcsoportok szokásaira, a kultúrák sokszínűségére, arra a sok féle hatásra, ami a különböző területeken hatott az emberekre, és ami arra ösztönözte őket, hogy olyan stílusban, olyan anyagokkal dolgozzanak, fessenek, szobrászkodjanak, írjanak… A kulturális különbségeket is nagyon érdekesnek találtam, és a kulturális sokk hatását, amit sok ember átél, mikor olyan országba utazik, ami nagyon különbözik a szülőhazájától. Nekem ilyenben sosem volt részem, mert gyerekkoromban olyan sok félét láttam, és mindig meseszerűen jellemezték ezeket a szüleim, így csak a kíváncsiság hajtott már akkor is, és nem lepődtem meg szinte semmin később sem. A kulturális érdeklődésemet viszont kitágítottam a festészet, zene, költészet, művészet, filmek mellett az étkezések és az esküvők irányába, hogy még tágabb, átfogóbb, komplexebb képet kapjak az emberek kultúrájának sokszínűségéről.
Munkám során szerencsére nem csak olvasok ezekről az érdekességekről, és nem csak kiállítva tudom megtekinteni, hanem sok mindent átélhetek, megélhetek. Így jutottam el például olyan különböző kultúrájú emberek esküvőjére, akik összekötötték az életüket, és a nagy napon mindkettőjük hagyománya, kultúrája reprezentálva volt. Az egyik pár tagja például Nyugat-Afrikából származott, de itthon volt a nagy napjuk, amin Kata volt a ceremóniamester. Mivel a vendégek közt volt afrikai, angol, svéd és lengyel is, ezért természetesen két nyelven, magyarul és angolul is beszélt a násznéphez, de gond nélkül megoldotta a többnyelvű esküvő koordinálását, tényleg ügyes volt. Természetesen előzetesen alaposan átbeszélte a párral, hogy mit szabad, mit szokás, és esetleg mit tilos mondani vagy tenni. Hiszen ami az egyik országban elfogadott és kedves, az lehet, hogy a másikban sértő, rosszat jelent. Ezt követte a forgatókönyv kidolgozása, amiben rögzítették a szertartás momentumait, az azt megelőző és követő be- és kivonulásokat, a fotózkodást, a beszédeket, a nyitótáncot, tortavágást, menyasszonytáncot. Ezen az esküvőn a magyar szokások voltak többségben, a menyasszony származási országából inkább az ételek voltak többségben, ami nagyon különleges volt a magyar húsleves, rántott hús, töltött káposzta szentháromsághoz képest. A ceremóniamesterben az volt a legkülönlegesebb, hogy teljes természetességgel kezelte a kulturális különbségeket, az afrikai vendégeket ugyanolyan kedvesen köszöntötte, igazgatta, informálta, mint a magyarokat és az európaiakat.
Volt egy játék, amit kivételesen ügyesen bonyolított le. Ennek az eredeti változatát ismertem, annak során az ifjú pár egymásnak háttal ül, kérdéseket tesznek fel nekik, és annak a cipőjét kell a magasba emelni, akire igaznak gondolják az állítást. De ennek a játéknak a násznép csak a nézője lehet, és egy idő után kicsit unalmas is, mert vagy mindenben egyetértenek, vagy ha el is tér a válaszuk, az egyre kevésbé vicces. De Kata olyan kvízt vezényelt le, amibe a teljes násznép be volt vonva, mindenki kapott két féle színű lapot, az egyik a menyasszonyt jelképezte, a másik a vőlegényt, és fel kellett állni, és azt a színű lapot emelni a magasba, akire igaznak gondolták az állítást. Mindezt állva, és aki nem jó választ adott, annak le kellett ülnie, így az maradt a legtovább állva, az lett a nyertes, aki a legtöbb helyes választ adta. Ezek a kérdések nem arról szóltak, hogy kinek büdösebb a lába, és ki van felül az ágyban, hanem az első találkozásukról, a kedves szokásaikról és a jellemzőikről szóltak. Persze ez még lehetett volna unalmas, de Kata nem csak ügyes ceremóniamester volt egész nap, hanem a vacsora után a kajakóma közepette nagyon ügyes, vicces, szórakoztató kvíz mesternek is bizonyult! Vicces kommenteket tett arra, ha kiesett valamelyik örömszülő vagy tanú, és, amikor valamelyik közeli rokon vagy családtag úgy válaszolt, hogy az rossz fényt vetett a hozzátartozójukra.Természetesen volt nyeremény is a végén, de ez is csak egy apró kedvesség volt, illetve itt is elsütött egy jó viccet zárásként.
Ez a játék nagyon sokat segített abban, hogy a bulira teljesen feloldódjon a sokszínű násznép, és együtt bulizzanak a különböző kultúrájú emberek, különböző stílusú zenékre. Nagyon érdekes, hogy például a hagyományos magyar mulatós zenére ugyanúgy ropták a külföldiek, mint a magyarok, az olyan tempójú vagy dallamú, hogy valamiért mindenki tudott hozzá könnyen kapcsolódni. Amikor kicsit kiürült a táncparkett, akkor egy táncversennyel sikerült feldobnia a bulit, amivel mindenkit a táncparkettre varázsolt, itt viszont a mostani slágerek voltak megmozgató rugók, a tipikusan lányos és fiús dalokra felváltva táncolt a násznép és ezt követően már sima ügye volt a dj-nek.