Pénteken este nyolc járt, mire a kisterem padlóját felmostuk és az utolsó vendég is hazaindult. A művelődési házban aznap kézműves bemutató volt, és én csak a kávét vittem be, meg a süteményes tálcákat rendezgettem. Aztán mégis ottragadtam.
Egy vidéki asszony hozott el régi formákat, fakanalakat, egy doboz színes virágszirmot. Megmutatta, hogyan dolgozott a nagymamája, mit jelentett akkoriban egy darab kézzel készült szappan. Nem egy száraz előadás volt ez. Inkább olyan, mintha valaki kinyitott volna egy ablakot egy régi konyhára, ahol mindennek illata és súlya van.
Az asztalon sorakoztak a kész darabok. Volt köztük halványrózsaszín, volt mézszínű, és egy egészen sötét, fahéjas árnyalatú is. Megfoghattuk őket, megszagolhattuk. Az egyik annyira illatos volt, hogy percekig nem akartam letenni. Az asszony közben mesélt, hogy melyik miből készült, és hogy a színeket sosem festékkel, hanem természetes anyagokkal érte el.
A teremben vagy harmincan ültünk, és a végén senki sem akart hazamenni. Volt, aki jegyzetelt, volt, aki csak nézte a kezeit, ahogy az asszony kevergetett. Egy idősebb hölgy mellettem azt mondta, hogy gyerekkorában az anyja is így készítette a szappant, és most végre megérti, hogyan. Én is azok közé tartoztam, akik ott helyben elhatározták: ezt itthon ki kell próbálni. Csak fogalmam sem volt, hol kezdjem.
Másnap délelőtt nekiálltam utánanézni, mit is jelent ez a hobbi a gyakorlatban. Hamar kiderült, hogy a lelkesedés kevés, ha az ember nem tudja, milyen anyagokkal dolgozik.
A kézzel készült szappannak ugyanis pontos receptje van. Kell hozzá megfelelő olaj, vaj, valamilyen lúg, és persze valami, amitől szép színe meg illata lesz. Ezeket nem a sarki boltban szerzi be az ember. Egy ideig csak keresgéltem, mire rátaláltam a pipereporta.hu kínálatára, és ott végre összeállt a kép.
A pipereporta.hu oldalán külön kategóriába rendezték a szappankészítéshez való dolgokat. Olajok, vajak, lúgok, színezők, mind a maga helyén. Először az olajoknál ragadtam le, mert kiderült, hogy negyvenkét félét lehet választani, és mindegyik mást ad a kész darabnak. A vajaknál is hasonló volt a helyzet, ott tizennyolc lehetőség sorakozott.
Egy estét azzal töltöttem, hogy a részleteket böngésztem ezen a címen: https://www.pipereporta.hu/sct/966376/Szappan-keszites-alapanyagai. Volt ott egy csomó oktatóvideó is, amik végigvezettek a folyamaton. A pikkelyes lúg oldásától a hideg eljárású szappanig minden lépést megmutattak. Ettől sokkal bátrabban mertem nekikezdeni, mert láttam, hogy nem boszorkányság, csak figyelmet és pontosságot kíván.
Megrendeltem az első adagot. A rendelés feldolgozása két napot vett igénybe, aztán megérkezett a csomag. Egy szombat délelőtt kiterítettem mindent a konyhaasztalra, és kicsit ünnepélyesen éreztem magam. Ott volt előttem az olaj, a vaj, a lúg, a színező, és egy doboznyi szárított virágszirom.
A férjem csak a fejét csóválta, aztán végül ő keverte a lúgot, mert nekem remegett a kezem az izgalomtól. Felidéztem a művelődési házban látott mozdulatokat, és próbáltam ugyanolyan nyugodtan dolgozni. Az első darabok nem lettek tökéletesek, az egyik repedt, a másik foltos. De a harmadik adag már gyönyörűre sikerült, levendulás illattal, halvány lila árnyalattal. Amikor kivettem a formából, és a tenyerembe vettem, ugyanazt az örömöt éreztem, mint azon a péntek estén.
Azóta nálunk a fürdőszobában mindig kézzel készült szappan van. Megoldotta azt is, ami régóta bosszantott: tudom, mi van benne, nincs felesleges adalék, és pont olyan illatú, amilyet szeretek. Az ajándékozás is sokkal személyesebb lett. Karácsonykor mindenki ilyet kapott tőlünk, dobozba rendezve, szalaggal átkötve.
Néha eszembe jut az a péntek este a művelődési házban. Az a régi forma, az asszony nyugodt hangja, a teremben szálló kávéillat. Egy egyszerű bemutató indított el ezen az úton, és máig hálás vagyok azért az estéért. Néha egyetlen óra elég, hogy az ember rátaláljon valamire, ami évekig kísérni fogja.