Oxigénes dúsítás a művelődési házban

Minden város számára a közösségi ház vagy a művelődési központ egy olyan közös tér, ahol a lakosok találkozhatnak rendezvényeken, kiállításokon, ide szervezik a művelődésszervezők a különböző közönségtalálkozókat. Magam is lelkesen látogatom a helyi műv. házat, mert minden hónapban rendeznek egy olyan koncertet, kiállítást, játszóházat vagy egyéb programot, ami leköti az én és gyerekeim figyelmét.

A legutóbbi alkalommal a helyi tűzoltóság vonult ki a művelődési ház udvarára, ahol a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt izgalmas programokkal, gyakorlatozással, kosaras daruzással, baleset megelőzéssel készültek. Egy másik teremben éppen akvarisztikai kiállítás és vásár zajlott, ezért én úgy döntöttem, hogy távolabb vonulok a szirénázó tűzoltóktól és megnézem a békés halacskákat.

A kiállításon nem csak akváriumok, halak, hanem terráriumok, hüllők és kiegészítőket gyártó cégek is felvonultak. Engem nagyon érdekelnek az akváriummal kapcsolatos tárgyak, van egy használaton kívüli akvárium a padlásomon és régi vágyam, hogy újra beüzemelhessem, ezért gyűjtöttem információkat a mikéntekről ezen a kiállításon.

Beszélgetésbe elegyedtem egy kiállítóval, aki az akváriumok mellett mindennapi használatú és nemesgázok forgalmazásával is foglalkozik. Termékeit a gazpalackfutar.com-tól rendeli és a kiállításon is lehet igényelni oxigén és CO2 palackokat. Megkérdeztem, hogy mégis miért kell egy egész oxigén palack az akvárium szellőztetéséhez, erre megadta nekem a választ:

Két nagyon fontos kiegészítővel kell rendelkeznie egy akváriumnak, hogy a halak jól érezzék benne magukat: megfelelő növényzet és levegőztetés. Az akváriumokba szokás olyan levegőpumpát elhelyezni, mely extra oxigénnel látja el a vizet, ennek azért van jelentősége, mert az állott víz oxigéntartalma jóval kevesebb, mint a folyamatosan mozgásban lévő vízé, így a halaknál légszomj alakulhat ki, ilyenkor felúsznak a felszínre és segédlégzés végeznek, melynek a következménye, hogy a CO2 felgyülemlik a szervezetükben és szén-dioxid narkózist kaphatnak.

Az oxigénes dúsításnak tehát azért van fontos szerepe, hogy a vízmozgatással extra oxigén kerüljön a halak vízébe és ne kelljen szinte fulladozva a felszínen levegőzniük. Ezeket az információkat eddig nem is tudtam, nagyon hálás voltam a kiállítónak, hogy felvilágosított, érdeklődtem is tovább, honnan lehetne beszerezni az oxigént. Vác külső részén található egy gázcseretelep, ahol különböző méretben és kiszerelésben kaphatóak oxigén palackok.

Attól függően, hogy hova tesszük az akváriumot, meg kell nézni, hogy hova lehet elrejteni egy ilyen palackot a levegőztető környékén (mert hát a nappali közepére mégsem állíthatunk be egy alumínium palackot)! Amennyiben van egy saját állványzata vagy szekrénye az akváriumnak, annak aljába érdemes betenni, ekkor egy alacsonyabb, 45 cm magasságú tartályt ajánlanak, ennek űrtartalma 5 liter. Ha egy másik helyiségbe helyeznénk el a palackot, ahol nem számít a magassága, akkor érdemesebb egy magasabb, de karcsúbb tartályt választani, mondjuk egy 115 cm magas, 14 literes palackot, melynek ára azonos az alacsonyabb tartályéval, de oxigén tartalma jóval több.

Ezeket a palackokat nem biztonságos személyautóban szállítani, ugyanis egy kis baleset is elég és robbanása hatalmas károkat okozhat, így érdemesebb házhozszállítást kérni a gázcseretelepen, ahonnan Budapest, Gödöllő, Vác, Dunakeszi, Rád, Penc, Csővár, Acsa, Csór, Vácduka, Váchartyán, Vácrátót, Őrbottyán, Erdőkertes, Veresegyház, Szada, Sződ, Sződliget, Göd, Alsógöd, Felsőgöd, Fót, Mogyoród, Kerepes, Csömör, Kistarcsa, Nagytarcsa, Pécel, Vecsés, Gyál, Érd, Budaörs, Biatorbágy, Dunaharaszti, Üröm, Solymár, Pomáz, Szentendre, Pilisvörösvár településekre szállítják ki a palackokat.

Akváriumom már van, vizet beszereztem, kiválasztottam a halacskákat és a növényzetet is, megrendeltem légpumpát és az oxigén palackot is, 1 napon belül kiszállították nekem, így már nincs is más teendőm, mint hogy berendezzem nappalink ékét, a trópusi akváriumot és gyönyörködhessek csodálatos, nyugodt halacskáimban, amíg a gyerekek a játék tűzoltó autókkal szirénáznak a házban.