Korábban írtam róla, hogy Kati barátnőm fél évre kiköltözött Japánba egy ösztöndíj elnyerésének köszönhetően. Bár ez nem tűnik hosszú időnek, de mégis úgy érte meg neki legjobban, hogy addig is eladja az itthoni lakását. Mivel nem volt sok ideje az ösztöndíj program indulásáig és egyébként is rengeteg tennivalója akadt, felajánlottam neki, hogy segítek az ügyintézésben.
Miután megbíztunk egy ingatlan irodát és így pár hét alatt megtaláltuk a vevő-jelöltet a lakására, utánanéztünk a neten, hogy milyen dokumentumok szükségesek az adásvételi szerződéshez. Ekkor derült ki számunkra, hogy kelleni fog egy úgynevezett energetikai tanúsítvány. Arra is rákerestünk, hogy hol lehet ilyet a legolcsóbban és a leggyorsabban csináltatni. Ekkor találtuk azt az oldalt, ami kifejezetten az energetikai tanúsítványokra szakosodott. Alaposan átolvastuk a honlapjukat az egyes lépésekről és a leírtak szerint egyből fel is hívtuk őket. Miután leegyeztettük a legfontosabb adatokat, megbeszéltünk egy időpontot is pár nappal későbbre, amikor kijön egy szakértő a helyszínre, hogy felmérje azt. Megvizsgálta a lakás tájolását, az ajtókat, ablakokat, a fűtést és meleg víz ellátásért felelős berendezést is. Az ezekből leszűrt adatokat beküldte az irodájukba, ahol némi számítás után besorolták az ingatlant a 12 kategória egyikébe, ami az energetikai tanúsítvány skáláján megtalálható. Nagyon fontos megemlítenem, hogy mielőtt kiér a szakember az ingatlanba, elő kell készítenünk minden fontos elérhető dokumentumot számára: a korábbi adásvételi szerződést (ha megvan), műszaki terveket, és ami mindenképp szükséges, a lakás helyrajzi számát. Ha ezt nem találjuk sehol, akkor az ügyfélkapuról ingyenesen le tudjuk tölteni a nem hiteles tulajdoni lapot és azon biztosan megtaláljuk.
Az eredményeket többféle formában is meg lehet kapni: ha nagyon sürgős, akkor SMS-ben elküldik a tanúsítvány azonosítószámát akár 12 órán belül. Ha környezet barátak szeretnénk lenni, akkor kérhetjük elektronikusan is, vagy akár 24 órán belül elküldik nekünk egy futárszolgálat segítségével.
Az is nagyon szimpatikus ebben a cégben, hogy az egész ország területén elérhető a szolgáltatásuk és tényleg csak akkor számláznak ki kiszállási díjat, ha nagyon kieső területen helyezkedik el a felmérendő ingatlan.
Apropó árak: a honlapjukon elég részletesen szerepel, hogy mennyibe kerül a szolgáltatás. Ez egyébként függ az ingatlan típusától (családi ház vagy lakás), az alapterületétől (m2) és attól is, hogy a fővárosban vagy vidéken helyezkedik-e el. Sőt, árgaranciát is vállalnak, azaz ha találunk egy másik céget, ami olcsóbban vállalja ugyanezt a feladatot, elég nekik is csak ezt a díjat megfizetnünk.
Amellett, hogy azért nem nagy tételről beszélünk, még két kedvezményt is biztosítanak számunkra. Az egyik egy négyezer forint értékű Ingatlan Kisokos, amiből nagyszerű tippeket kaphatunk például az energiatakarékossággal, felújítással, engedélyekkel kapcsolatban. A másik az nekünk különösen jól jött, hiszen még nem volt megbízott ügyvédünk az adásvételhez: mivel az ő partnerüket kerestük fel ezzel a feladattal, 50 000Ft-ot spóroltunk az ügyvédi munkadíjon. Ehhez egyébként 9 kerület 12 helyszínéből választhattunk, így igazán nem lehetett semmi okunk a panaszra.
Egyébként ha esetleg Te is gondolkodsz ingatlan eladáson, jó ha tudod, hogy nem minden esetben van szükség energetikai tanúsítványra. Nem kell ilyen dokumentumot készíteni például mezőgazdasági vagy ideiglenes épület esetében, ha műhelynek használjuk vagy az évnek csak egy bizonyos részében, illetve vallási rendeltetésű épületeknél.
Szóval úgy érzem, hogy jól tettem, hogy felajánlottam Katinak a segítségem a lakás eladással kapcsolatos ügyintézésben, mert bár nem volt bonyolult, de egy külföldre költözés előtt bőven akad egyéb stressz is az ember életében.